Rémálomból rémálomba

Már vagy másfél hónapja,hogy Itachi megakart erőszakolni.....Az életem azóta rémálommá vált......Akárhányszor csak ránézek,belül teljesen...összetörök...Persze...a külső álarc teljesen mást mutat.....Nap mint nap egy maszk mögé bújok el.....Hazugságban élek.....Na és az a kettő.....Az a bizonyos kettő tudjak csak,hogy mit is rejt az álarc...Undorodom....Akárhányszor csak rám néz a démon vérvörös szemeivel......Mindig szemmel tart......Mosolyog....Elégedetten.....Mosolyog....
Egyszerűen....Felemészt a fájdalom........
Semmit sem alszok....Alig eszek.....Nem beszélek....Nem ÉLEK....A többiek semmit sem vesznek észre....Mintha vakok lennének.....Így telnek el a hétköznapok.....Éjszakánként....átszököm régi menedékhelyemre...és a sarokban ücsörögve...térdeimet átölelve....sírok....Dei pedig velem virraszt....Minden alkalommal ott van és vigyáz rám...Egyre inkább megértem,hogy az ő életében is egy új fejezet kezdődött....Teljes mértékben eltávolodott a démontól...Ellenségekké váltak...Folyton csak szemeznek egymással és akkor is csak a gyűlöletet lehet kiolvasni a két égő szempárból....Semmi mást...
Furcsa egy érzés....tudom,hogyha ez így megy tovább.....akár bele is halhatok....De semmit sem tudok tenni ellene....tehetetlen vagyok....Deidara is csak miattam szenved....őt is szétszedi teljesen az ideg...Még attól a lánytól is "megszabadult" miattam.....Azt hiszem erre mondják azt,hogy az élet igazságtalan.....egyszer ad...máskor pedig elvesz valamit....Nem is értem....Hogy lehet valami ennyire....ennyire közvetlen és fájdalmas....Mintha csak meg lennék bélyegezve....Csak sírok és sírok...Ma este is....Egy jól megszokott környezetben....Egy jól megszokott izmos vállon....Deidara csak csöndben fürkészte a falat,mintha csak a repedésekből valami régi emléket olvasott ki volna.....Néha rám nézett,majd folytatta az elmélkedést.....Jobb kezével szorosan magához ölelt,a ballal pedig combomat simogatta.....Éreztem szívének egyenletes,lassú dobogását....Megnyugtató volt...Éreztem,hogy valaki vigyáz rám.....Minden feltétel nélkül....
-Tudod jól,hogy ez így nem mehet tovább....-Törte meg a csendet Deidara.-Tennünk kell végre valamit.....Tönkre fogod magad tenni...
-Na és van bármi ötleted?-Néztem fel rá sírástól kipirosodott szemekkel,kissé reménykedve.
-Mondtam már,hogyha elmondjuk Mada....
-Én pedig mondtam már,hogy ez csak még inkább tönkre tenné az egész helyzetet....
-Szerinted lehetne ennél rosszabb?!-Kérdezte kissé feszülten.-Beteges egy gondolat.....7-8 kilót fogytál csak az elmúlt hónapban....A szemeid karikásak....Gyenge vagy....Mentálisan és fizikailag is kimerültél....Ennél már nem lehet rosszabb...
-De ha kiderül ez az egész....Akkor lehet....Lehet,hogy Madarát is elveszítem....Én ezt....ezt semmiképp sem akarom...Nem akarom még őt is elveszíteni....
-Én pedig nem akarlak téged elveszíteni.-Ölelt még szorosabban magához.-Ha nem engeded,hogy tegyek érted valamit.....Akkor legalább te próbáld meg valahogy tisztázni ezt az egészet.....Nem bujdoshatsz itt örökké velem....Értsd meg....Egyre csak gyengébb leszel...Bele is halhatsz....Ne akard,hogy még ezt is el kell viseljem.....-Fektette le fejét az enyémre.
A kis eszmecsere után,már nem beszélgettünk többet.Csöndben ültünk és csak néztünk magunk elé.Nem tudtam mit is kéne tennem.Hogyan is legyen tovább.Deinek igaza van.Belefáradtam már a titkolózásba és a folytonos sírásba.Ha nem teszek valamit.....teljesen....MEGHALOK.....
Reggel saját ágyamban,betakargatva ébredtem fel.Deidara sehol sem volt.Fogalmam sem volt róla,hogyan kerültem ide,vagy hogy mennyi az idő.Nagy nehezen,sajgó fejjel felkeltem és elkezdtem Madarához átbotorkálni.Halkan benyitottam és szerencsémre a fekete hajú herceg még aludt.Finoman leültem az ágyra,majd mint egy lassított felvétel dőltem le véglegesen,alvást színlelve.Persze volt egy kis apró bökkenő.....
-Megint nem voltál itt az éjjel......-Szólalt meg a nekem háttal fekvő Madara.
-Mi?Jah é-én csak a....Wc-n voltam......-Kapkodtam hirtelen a levegőt.
-Nem kell mentegetőzni,én fektettelek az ágyra......-Ült fel,majd vállamat simogatva engem figyelt tovább.-Azt hiszed vak vagyok?Látom rajtad,hogy valami fáj.....Miért nem mondod el?Hiszen ami neked fáj....Az nekem is...Ezt te is tudod jól...
-Dehát nincs is semmi bajom....-Ültem fel végül én is egy mosolyt erőltetve magamra.-Hidd el minden a le...
-Legalább a szemembe ne hazudj.....-Markolt be a lepedőbe idegesen.-Viszonyod van Deidarával?
-MI?????DEHOGY IS!!!!!
-Akkor meg?!?!-Döntött hátra mellkasomnál fogva,majd abban a pillanatban fölém is mászott és kézfejeimet lefogva nézett mélyen smaragdzöld szemeimbe.
-I-Itachi....-Ebben a pillanatban egyből előtörtek a borzalmas,nem is olyan régi emlékek és emiatt a félelemtől megfagyva néhány könnycsepp szökött a szemembe.-....Engedj el.....Kérlek....Engedj el.-Kérleltem remegő hangon,amin Madara igen elcsodálkozott,majd kissé csalódottan fejét elhúzva oldalra pislantott és lemászott rólam.Odasétált az ajtóhoz,majd az ajtófélfánál megállt és rám pillantott.
-Szólj ha végre megbízol bennem......Mert ez a jelenlegi állapot csak azt bizonyítja.....hogy nem jelentek neked...SEMMIT...-Engedte ki gondolatait,majd kiment és bevágta maga után az ajtót.


Utólag is Boldog Születésnapot szeretnék kívánni Kiss Csillának!!!!!Köszönöm,hogy olvasod a blogot és remélem nincs harag,az egy napi késés miatt :3