Vége van......

Nos a magam nevében szeretnék minden olvasótól bocsánatot kérni,de a blog azonnali hatállyal megszűnik létezni.Ez leginkább az időhiánynak tudható be,ugyanis sokat kell tanulni.Nagyon sajnálom elhihetitek és kérlek titeket,hogy ne haragudjatok meg rám.Hatalmas élmény volt nektek írni és ezt sosem felejtem el.Ha esetleg szeretnének egy afféle teljesen lezáró részt akkor hagyjatok nyomot odalent.Sziasztok és még egyszer mondom,egy élmény volt!

Szív kontra Ész!

Ha elképzeled,hogy ez az utolsó napod,azonnal rájössz,hogy mi fontos neked és mi nem.A rengeteg érzelmi behatás következtében meggyőződésemmé vált,hogy az élet értelmét az alkotja,amikor szembeszállunk a félelemmel és legyőzzük saját démonjainkat.......Így válhatunk úrrá testünk és lelkünk felett egyaránt.....

-Nevetséges vagy.....Egyszerűen siralmas és menthetetlen.....Csak szánakozva tudok már szinte rád tekinteni....Azt hiszed,hogy itt bárkinek is szüksége van rád,Kedves?Hogy csak a "hatalmas Chakrád" miatt vagy itt?Gondolkoztál már azon,hogy ki vagy te?De,hogy pontosabb legyek....Mi vagy te?-Sziszegte villás 
nyelvével a démoni teremtés,csuklóimat a falnak szorítva.Ahogy megint csak.......pár másodperc alatt betört és szinte elkapott ...Undorító....
-Ha tudnád mennyire megbánod még ezeket a szavakat.....Pokollá tetted az életemet....Azt hiszed ezt szó nélkül hagyom...Pillanatok alatt újra csak egy menekülő elveszett lélek leszel,pont mint ami az Akatsuki előtt voltál...Egy senki...
-Azt hiszed te több vagy nálam,igaz?....Tévedsz.....Mindenki csak megvet....Az elejétől fogva egy bábú vagy...Azt hiszed te megszülettél?Vagy hogy a szüleidet rablók ölték meg?Eláruk neked valamit......Téged teremtettek....
-Hazudsz....
-A szüleidet pedig....Az Akatsuki ölte meg....
-Hazudsz!
-Te csak egy ál Jinchuuriki vagy akit Konoha egyik Hokagéja teremtett!
-Elég!Hazudsz!-Rángatóztam össze-vissza,próbálva kiszabadítani csuklóimat a démon szorításából.
-Akarod tudni ki teremtett,Huh?
-Elég!ELÉG!-Kiáltoztam mérgemben és egyben félelmemben.-Kérlek.....Elég lesz.....
-Ugyan már!Olyan jót lehet rajtad szórakozni....-Nézett lealacsonyítóan erektől pirosló szemembe.
-Dögölj meg.....-Mondtam,majd egy kisebb levegővételt követően leköptem.Ekkor ő idegesen hozzávágott a minket oldalról szegélyező falnak,majd köpenyének ujjába törölte arcát.
-Áú!-Szisszentem fel a földre rogyva,majd kezemmel az ütéstől vérző fejemhez kaptam.
-Látod...most sincs senki,aki segítene rajtad...-Mondta gúnyos mosollyal az arcán,majd leguggolt mellém és hajamat elkapva hátra rántotta fejemet,kényszerítve ezzel,hogy a vöröslő szempárba nézzek.- Szegény,szegény gyámoltalan kis Kiara....Mihez kezd most?Se családja,se becsülete,se semmije.....Megtörték és megalázták......Én a helyedben.....-Hajolt oda fülemhez.-Inkább meghalnék szégyenemben.-Mondta alig hallhatóan,szinte suttogva,majd újra rám nézett és hajamat elengedve távozott a helyszínről,mintha semmi sem történt volna....
-Te nem az vagy akit én valaha megismertem.....Átkozott démon....-Szitkozódtam magamban,térdeimet átkarolva.
Igaza van.Egyedül vagyok.Mindig is egyedül voltam...és mindig is egyedül leszek...Hogy nem vettem észre?Ez a kis színjáték mit sem ért.Végre azt hittem,hogy van családom...Ez a hamis boldogság...Túlságosan is elvakított és meggyengített....Ál Jinchuriki?Teremtettek?Végig csak kihasználtak?Az elejétől fogva?...Igaz ez?Miért?...Miért megint én?.....Miért mindig csak én?...Hát nem kaptam már eddig eleget?.....Nem szenvedtem még eleget?......Ez lenne a valóság?Csak egy hamis illúzió volt az életem?......Nem is vagyok ember......Mi célból vagyok én itt?....Ha nem vagyok ember....Akkor érzéseim se lehetnek.....De akkor,miért?...Miért érzem még mindig a fájdalmat?.....Mintha valami....valami kiakarna törni belőlem....Mintha valami....szétakarna tépni....
-Mi...Mi történt?-Lépett be a szobába rémült tekintettel Deidara.
Azon kívül,hogy egy pokoli lény kékre szorította a csuklómat,betörte a fejemet és porig alázta azt a maradék kis becsületemet is?Semmi különös....
-Nagyon vérzik?-Lépett közelebb,majd lehajolt és tekintetét vértől vöröslő tenyereimre szegezte.
-Nem tudom,nézd meg,kérlek....-Fordultam háttal a szőkének.-Na?Nagyon rossz?
-Szólok Konannak!-Állt fel hirtelen,majd én egy mozdulattal megragadtam csuklóját és magamra rántottam.
-Csak most ne hagyj itt...
-De a fejed..
-Nem!Nem érdekel!-Markoltam bele még jobban szürke,szatén felsőjébe.-Már az sem érdekel,ha itt helyben meghalok!...Csak most....Most ne hagyj egyedül...Kérlek...
-Sajnálom.....
-Mit?
-Nem kellett volna egyedül hagynom téged.....
-Ugyan....Te voltál az egyetlen aki igazán mindvégig velem volt...Mondd...-Töröltem meg sírástól vöröslő szemeimet az izmos vállat takaró szövetbe.-Tényleg....Tényleg más vagyok?
-Mi?-Nézett rám értetlenül a fiú.
-Igaz,hogy nem vagyok ember?
-Már megint honnan veszed ezt?
-Igaz,hogy teremtettek?
-Ugyan már,honnan jutnak ilyenek az eszedbe?
-Igaz,vagy nem?!
-Figyelj Kiara,én...
-Nem,te figyelj!Most az egyszer válaszolj őszintén nekem!
-De....
-Deidara!
-Igen,igaz!Tessék!Ezt akartad hallani?Huh?!Hogy teremtettek?!Hogy nem ember vagy?!-Kiabálta el magát,majd kissé ijedten rám nézett és újra lenyugodott.Figyelj,sajnálom.Én....
-Szóval igaz....Tényleg csak egy szörnyeteg vagyok....
-Mi?Nem,én nem ezt....!
-Nincs mit ezen szépíteni!Egy szörnynek nincs helye a világon....Ölj meg....
-Kiara!
-Ölj meg!Kérlek!
-Ugyan,térj már észhez!Azért vagy itt,mert szükség van rád ezen a földön!
-Csak azért vagyok itt,hogy kihasználjanak,majd eldobjanak!Semmi másra nem vagyok jó!
-Ez nem igaz!
-Hadd vessek végre véget ennek a rémálomnak!Kérlek!....Kérlek.....
-Annyira utállak....Utálom,hogy ezt teszed velem!Utálom,hogy így beszélsz magadról!Utálom,hogy nem az vagy,aki voltál!

-De hisz sosem voltam senki,miért nem érted már meg!Nincs életem!Nincsen családom!Nincs semmim!Még a világ is amiben eddig életem hamis volt!

-Akkor újra építjük ketten!

-Mi?....Ugyan,miket be...

-Újra alkotjuk ezt az összetört világot.....Csak mi ketten...Te meg én...

-Minek?Mi értelme lenne?

-Mert te vagy az én világom....Mindig is te voltál az én fényem a sötétben.....Most had én....Had én lehessek....a tiéd....-Súgta lágyan a szavakat ajkaim közé,majd egy könnycseppet eleresztve lecsukta tengerkék szemeit és pár másodperc habozás után lágyan megcsókolt.....

Rémálomból rémálomba

Már vagy másfél hónapja,hogy Itachi megakart erőszakolni.....Az életem azóta rémálommá vált......Akárhányszor csak ránézek,belül teljesen...összetörök...Persze...a külső álarc teljesen mást mutat.....Nap mint nap egy maszk mögé bújok el.....Hazugságban élek.....Na és az a kettő.....Az a bizonyos kettő tudjak csak,hogy mit is rejt az álarc...Undorodom....Akárhányszor csak rám néz a démon vérvörös szemeivel......Mindig szemmel tart......Mosolyog....Elégedetten.....Mosolyog....
Egyszerűen....Felemészt a fájdalom........
Semmit sem alszok....Alig eszek.....Nem beszélek....Nem ÉLEK....A többiek semmit sem vesznek észre....Mintha vakok lennének.....Így telnek el a hétköznapok.....Éjszakánként....átszököm régi menedékhelyemre...és a sarokban ücsörögve...térdeimet átölelve....sírok....Dei pedig velem virraszt....Minden alkalommal ott van és vigyáz rám...Egyre inkább megértem,hogy az ő életében is egy új fejezet kezdődött....Teljes mértékben eltávolodott a démontól...Ellenségekké váltak...Folyton csak szemeznek egymással és akkor is csak a gyűlöletet lehet kiolvasni a két égő szempárból....Semmi mást...
Furcsa egy érzés....tudom,hogyha ez így megy tovább.....akár bele is halhatok....De semmit sem tudok tenni ellene....tehetetlen vagyok....Deidara is csak miattam szenved....őt is szétszedi teljesen az ideg...Még attól a lánytól is "megszabadult" miattam.....Azt hiszem erre mondják azt,hogy az élet igazságtalan.....egyszer ad...máskor pedig elvesz valamit....Nem is értem....Hogy lehet valami ennyire....ennyire közvetlen és fájdalmas....Mintha csak meg lennék bélyegezve....Csak sírok és sírok...Ma este is....Egy jól megszokott környezetben....Egy jól megszokott izmos vállon....Deidara csak csöndben fürkészte a falat,mintha csak a repedésekből valami régi emléket olvasott ki volna.....Néha rám nézett,majd folytatta az elmélkedést.....Jobb kezével szorosan magához ölelt,a ballal pedig combomat simogatta.....Éreztem szívének egyenletes,lassú dobogását....Megnyugtató volt...Éreztem,hogy valaki vigyáz rám.....Minden feltétel nélkül....
-Tudod jól,hogy ez így nem mehet tovább....-Törte meg a csendet Deidara.-Tennünk kell végre valamit.....Tönkre fogod magad tenni...
-Na és van bármi ötleted?-Néztem fel rá sírástól kipirosodott szemekkel,kissé reménykedve.
-Mondtam már,hogyha elmondjuk Mada....
-Én pedig mondtam már,hogy ez csak még inkább tönkre tenné az egész helyzetet....
-Szerinted lehetne ennél rosszabb?!-Kérdezte kissé feszülten.-Beteges egy gondolat.....7-8 kilót fogytál csak az elmúlt hónapban....A szemeid karikásak....Gyenge vagy....Mentálisan és fizikailag is kimerültél....Ennél már nem lehet rosszabb...
-De ha kiderül ez az egész....Akkor lehet....Lehet,hogy Madarát is elveszítem....Én ezt....ezt semmiképp sem akarom...Nem akarom még őt is elveszíteni....
-Én pedig nem akarlak téged elveszíteni.-Ölelt még szorosabban magához.-Ha nem engeded,hogy tegyek érted valamit.....Akkor legalább te próbáld meg valahogy tisztázni ezt az egészet.....Nem bujdoshatsz itt örökké velem....Értsd meg....Egyre csak gyengébb leszel...Bele is halhatsz....Ne akard,hogy még ezt is el kell viseljem.....-Fektette le fejét az enyémre.
A kis eszmecsere után,már nem beszélgettünk többet.Csöndben ültünk és csak néztünk magunk elé.Nem tudtam mit is kéne tennem.Hogyan is legyen tovább.Deinek igaza van.Belefáradtam már a titkolózásba és a folytonos sírásba.Ha nem teszek valamit.....teljesen....MEGHALOK.....
Reggel saját ágyamban,betakargatva ébredtem fel.Deidara sehol sem volt.Fogalmam sem volt róla,hogyan kerültem ide,vagy hogy mennyi az idő.Nagy nehezen,sajgó fejjel felkeltem és elkezdtem Madarához átbotorkálni.Halkan benyitottam és szerencsémre a fekete hajú herceg még aludt.Finoman leültem az ágyra,majd mint egy lassított felvétel dőltem le véglegesen,alvást színlelve.Persze volt egy kis apró bökkenő.....
-Megint nem voltál itt az éjjel......-Szólalt meg a nekem háttal fekvő Madara.
-Mi?Jah é-én csak a....Wc-n voltam......-Kapkodtam hirtelen a levegőt.
-Nem kell mentegetőzni,én fektettelek az ágyra......-Ült fel,majd vállamat simogatva engem figyelt tovább.-Azt hiszed vak vagyok?Látom rajtad,hogy valami fáj.....Miért nem mondod el?Hiszen ami neked fáj....Az nekem is...Ezt te is tudod jól...
-Dehát nincs is semmi bajom....-Ültem fel végül én is egy mosolyt erőltetve magamra.-Hidd el minden a le...
-Legalább a szemembe ne hazudj.....-Markolt be a lepedőbe idegesen.-Viszonyod van Deidarával?
-MI?????DEHOGY IS!!!!!
-Akkor meg?!?!-Döntött hátra mellkasomnál fogva,majd abban a pillanatban fölém is mászott és kézfejeimet lefogva nézett mélyen smaragdzöld szemeimbe.
-I-Itachi....-Ebben a pillanatban egyből előtörtek a borzalmas,nem is olyan régi emlékek és emiatt a félelemtől megfagyva néhány könnycsepp szökött a szemembe.-....Engedj el.....Kérlek....Engedj el.-Kérleltem remegő hangon,amin Madara igen elcsodálkozott,majd kissé csalódottan fejét elhúzva oldalra pislantott és lemászott rólam.Odasétált az ajtóhoz,majd az ajtófélfánál megállt és rám pillantott.
-Szólj ha végre megbízol bennem......Mert ez a jelenlegi állapot csak azt bizonyítja.....hogy nem jelentek neked...SEMMIT...-Engedte ki gondolatait,majd kiment és bevágta maga után az ajtót.


Utólag is Boldog Születésnapot szeretnék kívánni Kiss Csillának!!!!!Köszönöm,hogy olvasod a blogot és remélem nincs harag,az egy napi késés miatt :3

Apáca Egyveleg,avagy hogyan (ne) hazudj az életedről tippek,tanácsok

Normális az életem?....Semmiképp sem....Jó ember vagyok?....Talán,nem tudom......Sebezhető vagyok?.....Valahol mindenki az.......Szegény vagyok?......Talán a lelkem egy kicsit....Tökéletes vagyok?......Kinek mi az ideál.......Szeretnek engem?......Már aki.......Megértő vagyok?.......Már akivel......
Jól alkalmazkodok?......Attól függ mihez.......Mihez kell alkalmazkodni?......Egy boldog és szeretet teljes környezethez,ahol semmi gondod sincs....vagy egy egy olyan helyzethez,ahol megaláznak,tönkretesznek és jól megszorongatnak......Mindkettőhöz lehet.....Én legalábbis tudok.....Jelenleg leginkább a 2. feltételhez......Megaláztak?.....Igen.......Tönkretettek?....Nagyon is.......Megszorongattak?......Igen.....Megszorongattak....Egy démon...hatalmas erejű és kíméletlen démon.....
Egy rémült tekintet........Egy érzelem mentes arc.......És egy sokkolt szem.......Egy szobában....egy légtérben.....ahol árad a bűn és a fajdálom......Mit gondolhatnak most egymásról?......Kiben merül fel a csalódottság?A harag?A tombolás?A félelem?.....Kiben?...Érzem ezt a visszafojtott feszültséget....és látom a haraggal teli tekintetet........Én viszont....nem tudok megmozdulni....Semmit sem tudok tenni.....Csak egy-két pillantást tudok vetni,könnyes szemeimmel megmentőmre.....Segítségért kiáltoztam.....Szemeim ezt sugallták....Ekkor....Ekkor jött egy döntő pillanat...Dei rátalált a válaszra....a válaszra,hogy mi is folyik itt éppen...ökölbe szorított kézzel és lehajtott fejjel indult meg az ágy felé,majd 1-2 lépéssel előtte megállt.-Hogy merted?-Kérdezte fogát csikorgatva.Se én,sem Itachi nem tudott válaszolni.Vajon ő tudta a választ?....Igaz,hogy azért tette,mert szeret?....Dehogy....Ez csak egy tündérmese,mely kiválóan leplezi a rémálmokat....Csak játékszer vagyok a számára....Egy élettelen baba,akit egy halálos táncra hívtak.....-Azt kérdeztem.....-Nézett fel azúrkék szemeivel,melyek most tüzesebben égtek,mint Itachi Sharinganjai..-HOGY MERTED?!-"Kérdezte" meg újra Deidara,majd egy hatalmas karlendítéssel gyomorszáján vágta Itachit,melynek hatására ő a fizika törvényeinek,és az emberi test tulajdonságainak eleget téve,leesett rólam,a hideg falapokra.Ugyanabban az alárendelt testhelyzetben néztem tovább Itachit,ahogyan ő a hasát szorongatja.Egyszerűen nem tudtam rendesen feldolgozni,hogy mi is történt itt az elmúlt percekben.....napokban....hetekben.......Kisebb fázis késésemnek köszönhetően,már csak arra eszméltem fel,hogy Deidara Itachi hasfalán térdel,és minden másodperben az utóbbi személyt sorozza ütéseivel.
Nem tudtam mitévő legyek.Teljesen össze voltam zavarodva.Nem értem...mi volt ez?.....Mi volt ez az előbb....Én?......De miért?...Miért tettem?És miért én érzek bűntudatod?....Nem kéne....Én nem tehettem semmiről.......Nem múlik el....Ez a pokoli érzés....Egyszerűen nem múlik el...A démon....Megátkozott.....Hogy tehette ezt?....Mindent elrontott.....Mindent....Mi lesz ezek után?..Hogy éljek így mellette?......Egy fedél alatt vele?.....Lehetetlen.....Mit tegyek?....Felejtsem el ezt az egészet?...De hogyan?......Hogyan fojtsam magamba?....Ki fogja ezt meghallgatni?....Ki fogja a sebeket begyógyítani?...Ki fog engem....Megmenteni?..
Meredten figyeltem tovább a 2 tagot,ahogyan percről-perce lefegyverzik egymást.Akár csak egy be nem fejeződő spirál,volt fent egyszer Itachi és volt fent egyszer Dei.
Ez a kis "ovis harc" már egyáltalán nem a nyereségről szólt.Dei csak haragból támadt,Itachi pedig vagy ösztönösen védekezett,vagy pedig csak az erejét fitoktatta.Csöndben,rémült tekintettel az arcomon figyeltem,a két egymással civakodó szempárt és vártam.Vártam,hogy kinek az elméjét fogja teljesen elönteni a düh.Egyet viszont nem akartam...Nem akartam,hogy Deidara legyen ez a személy....Nem akartam,hogy elveszítse az önkontrollt,úgy ahogyan Itachi is tette.Egy hirtelen ötlettől és egy kis adrenalintól vezérelve odarohantam Deihez,majd mellkasánál szorosan átölelve akadályoztam meg,hogy még inkább a vesztébe rohanjon.Az éppen ütésre készülő szőkeség meglepődöttsége miatt 1-2 másodperce lefagyott,csakúgy,mint Itachi,majd ökleit kiengedve átkarolta kezeimet,így visszaölelve engemet.Az Uchiha nagy nehezen felkönyökölt,miközben egyik kezével vérző orrához kapott.Éreztem ahogyan rosszalló pillantásokat vet ránk,pirosan égő Sharinganjaival.....
Fejezd be!...-Szorítottam meg még jobban Deidarát.-Ne ess bele te is abba a szakadékba,amibe ez a démon már belezuhant.....Kérlek.....
A maradék könnytenger ami még kijött szemeimen végigfojt Deidara gerincén, amibe ő teljesen beleremegett. Itachi hirtelen öklét befeszítve a padlóba vert egyet,majd felállt és elkezdett lassú léptekkel felénk közelíteni.Dei hasfalát szorosan ölelve,feszülten figyeltem,hogy a démon most milyen újabb ravasz tervet fundált ki.vártam...Vártam,de nem tett semmit...Egy kisebb oldalkanyart tett,nem sokkal előttünk,majd sandán rám pillantva,megfeszült testtel haladt el mellettünk.Majd miután 1-2 lépést tett mögöttünk,Deidara hátrapillantott,majd megragadta Itachi bal karját.-Vigyázz magadra Itachi......Szemmel foglak tartani...-Mondta fogvicsorgatva.

-Ch...-Nevetett fel egyet közömbösen a fekete hajú.-Sok sikert...Deidara.-Rántotta el hirtelen kezét,majd egy nagy lendületet véve kisétált az ajtón,becsukva azt,mintha mi sem történt volna.

-Te jól vagy?-Szorította meg Dei kezeimet.

-Mi?..Jah....Igen....Fogjuk rá.....-Mondtam sóhajtva.-Csak nem érem......miért kellett ezt tennie?......Miért kellett engem még jobban megaláznia?.....-Ekkor szőke hercegem kibogozta magát ölelésemből,majd felállt,odasétált a ruhakupachoz és egy pólót felkapva jött vissza hozzám,szemeit eltakarva.-T-Tessék.Húzd fel.-Nyújtotta oda nekem a kék férfipólót.Bár fél arcát kitakarta kezével,látszott az arcán egy kicsit,hogy elvörösödött a helyzet miatt.

-Köszönöm...-Húztam fel a ruhadarabot,most már én is elpirulva.

-De....Ugye nem történt semmi komoly?-Kérdezte kételkedve,kezét felém nyújtva.

-Nem...Dehogy.-Fogtam meg bátortalanul puha kézfejét,majd ő egy határozott mozdulattal lábra állított.
-Biztos jól vagy?-Nézett mélyen a szemembe,kezeimet továbbra is mellkasa előtt szorongatva.
-Úgy nézek én ki,mint aki jól van?!-Zokogtam,miközben Deidara kezeiből kicsúszva újra a földre rogytam.-Az előbb akart Itachi megerőszakolni!Szerinted ezek után jól vagyok?!.........Idióta.......Nem....Nem vagyok jól....Nagyon nem.....-Zokogtam tovább,visszafojtott érzelmeimet kiengedve Deidarára.
-Igazad van......Mindjárt jövök.-Mondta,majd ökölbe szorított kézzel elindult az ajtó felé.Kezét megragadva,húztam le a földre,majd újra megöleltem.Feje csodálkozó tekintetével együtt(Nem mintha külön-külön is lehetne XD-Az író)a vállamon pihent.-Legalább te ne hagyj itt engem.Kérlek....-Vájtam körmeimet Deidara hátába amire ő fájdalmasan felszisszent,majd visszaölelt engem.Pár percig csak így térdeltünk egymás lábait "keresztezve".Túl sok minden volt a fejembe,ami fájt.Nem tudtam,mi lesz most.Hogy is lesz ezek után.....nem lesz mindig ott se Deidara,se Madara,se senki,hogy megmentsen.Mi lesz legközelebb?Mi van,ha újra megpróbálja?......Mit tegyek majd akkor?......Tűrjem el,hogy megaláz?...Vagy küzdjek ellene?.....Nem...Akkor csak még jobban meg fog engem alázni....
-Sajnálom....-Súgta Dei lágy,sajnálkozó hangon a fülembe.-Ha előbb jövök,akkor ez nem történt meg volna....Az egész az én hibám.
-Idióta!-Kiabáltam hirtelen el magam,majd Deidara mellkasát elengedve adtam neki egy hatalmas pofont,amin ő igen elcsodálkozott.-Meg ne halljam ezt tőled még egyszer!Az egész Itachi hibája!Ha erősebb lennék,akkor kitudtam volna kerülni ezt az egészet!-Kaptam idegbeteg rohamot,majd dühös,elhomályosult szemekkel néztem Dei kéken dudorodó arcára.-Ne-Ne haragudj-Simítottam
 végig lágyan,arcán pihenő kezét.-Én csak.....Hogy lesz ezek után?....Mit tegyek?....Mit tegyek?....
-Nem értelek....-Nézett rám a szőkeség bárgyú tekintettel és egy apró kis mosollyal a szája szélén.Nem értem....Miért beszélsz úgy,mintha egyedül lennél?Hiszen itt vagyok veled most is.Vagy talán nem?
-De....-Mondtam kissé "megbánt" hangon.
És nem csak én vagyok itt neked.Ott van Madara is,vagy bárki más az Akatsukiban,aki szeret téged.....Sőt,ha majd megtudják ezt az egészet akkor Madara majd jól.....
-De nem akarom,hogy megtudják!
-Mi?!Miért nem?!Hiszen ő.....
-Tudom jól,hogy mi történt,de akkor sem!Nem és nem!Főleg Ő nem tudhatja meg!Világos?!-Kaptam oda a szőke herceg vállaihoz.
-Dehát....
-Dei!Nem.Tudhatja.Meg.Rendben?
-....
-Rendben
-Köszönöm Dei......Köszönöm....-Néztem rá remegő,de egyben mosolygós arccal.Ő nem válaszolt semmit,csak szintén mosolygott,majd félig lesütött szemekkel elkezdett az arcom felé közelíteni.-D-Dei?...-Vontam hátra gyengéden fejemet,amitől ő a fejéhez kapott,majd tágra nyílt szemekkel és teljesen elvörösödött tekintettel felállt,majd határozott léptekkel elsétált az ajtóhoz.-Dei?
-Lemegyek inni,te kérsz valamit?-Kérdezte enyhén remegő hangon.
-Nem...Köszönöm.....
-Rendben.-Sóhajtotta halkan-És még valami....Az előbbit....Felejtsd el......A kettőnk érdekében....Kérlek.....-Pislantott hátra félő szemekkel,én pedig a kérdést félig feldolgozva ráztam meg fejemet egy rendben formájában.....






Ui.:Tudom,tudom,hogy késtem,de volt egy-két problémám,meg ugye most voltak a felvételik.Szóval azért gondolom értitek,hogy mi a nagy harci helyzet.Ja és szerintem észrevettétek,hogy lehagytam a Dei féle Hmm-möket.Ezt direkt csináltam így,mert csak bezavartak nekem.Szóval lehet,hogy ezt a "jó" szokását lehagyom majd.Persze csak ha nem baj.

Remélem élveztétek a mostani részt is.Persze tudom,hogy nem ér fel egy 18-as rész szintjéig,de azért...na...értitek.

Lelki kötéltánc (Talán egy picit a +14 és a +16 között mozog.)

Félelem.Harag.Bűn.Csábítás.Csalódás.
Zavar.......Néhány szó....Néhány tett.......Percek....Órák......Hetek....Vagy akár az örökkévalóság.....
A cselekedet és az időzítés épp olyannyira lehet borzalmas,mint csodás.....
Bárkit érhet csapás......bárki szenvedhet.....Bárki lehet áldozat.....Nemtől....Kortól.....Életviteltől függően......
Mindig kérdezik,"Miért én?".Lehetsz te Bárki.....Szegény...gazdag....okos....buta....fekete....fehér...
Az élet szinte mindenkinek ugyanaz.....
Születünk,hogy éljünk és élünk,hogy haljunk.Hisz mindenki tudja,az élet csak a halál álma.
Az emberi lélek épp olyan törékeny,mint a legfinomabb tojáshéjból készült porcelán váza....
Repedések....törések.....vágások......Mindegyik az én lelkemen.....a kérdés persze ugyanaz...Miért én?...
Az élet nem verseny...a halál pedig nem vereség.....gyűrött....törött csillagok....álmok...életek....Hát ez lenne az egész értelme?.....Hisz minden rosszban van egy kicsi jó...és minden jóban van egy kicsi rossz....így áll össze az egyensúly......egykoron így állt össze....Most már csak a zavar van....zavar a lélek folyójának felszínén.....Egy személy kavarta fel....Egy személyt öntött el A Bűn,A Csábítás,A Zavar.....És egy személyt öntött el A Félelem,A Csalódás,A Harag......2 személy.....2 lélek......2 gondolkodás....2 pozíció.....Vezető.....Irányító...Uralkodó.....Alárendelt....Megalázott.....Megvezekelt....
Szerelem.....és fájdalom......2 érzés.....2 érzés mely egy napon született....Fáj.....Fáj itt legbelül....
Megkínoznak...Itachi megkínoz engem....Sikítani akarok.....de nem megy....egyszerűen nem...
Azok a szemek.....túl határozottak.... és túl akaratosak.....Az az érintésre vágyakozó puha bőr....azok a puha,rózsaszín ajkak.....Egy álruha...Egy jól eltervezett álruha...
"Később úgy is rájössz majd".Így zengenek Itachi szavai elmém legmélyén...Vajon igazat mond?....Mi van,ha megtörténik?.....Mi van,ha tényleg érzek valamit itt mélyen?...Nem...Ezek után már nem....Ha éreztem is valamit....Már nem...Te démon...Te átkozott démon....



-Nem hiszel nekem igaz?-Nézett mélyen reszkető szemeimbe Itachi,melyek szenvedést és fájdalmat tükröztek legbelülről.-Látom rajtad.De te már csak így...szótlanul.....felkorbácsoltad az eddig megbúvó érzelmeimet.Most én.Én akarom a tieidet kiszabadítani.-Lehelte-e pár szót ajkaim közé,majd szavait megpecsételve,mohón kezdte el falni ajkaimat,s megpróbált áttörni a fogaim által képzett akadályon.Mintha csak életre halálra menne a csata,tör át a barikádon,majd betuszkolva nyelvét,kezdi el az őrült ütközetet mozdulatlan nyelvemmel.Levendulaillatú haja finoman hullik szemeim elé,ezzel eltakarva arcát.
Tűröm.....tűrni fogom....Egyszer úgy is vége lesz.....egyszer megálljt fog parancsolni magának....egyszer biztosan...
Hirtelen az Uchiha megszakítja a csókot,majd egy pár másodpercre elhajolt,s ismételten nyakamat kezdte el támadni.Fehér bőrömet néhol megszívogatva haladt lefelé....Egyre több erogén zónát kezdett felfedezni rajtam és minden ilyen "kincs" megtalálásánál önkénytelenül is felnyögtem egyet.
Ez nem jó....a testem kezd felmelegedni....Nem lehet....Nem létezik....Ezek után hogy érezhetek még vágyat eziránt a démon iránt....Nem szabadna.....Talán Nem is Itachi vezet a szakadékhoz?......Én kezdek el sétálni felé?...Hisz szinte már magamhoz vagyok hűtlen.Hogy hagyhatom?Hogy tehetem?
-A bőröd tűzforró,akár csak az enyém.Szinte már perzsel.-Súgta lágy hangon a fülembe Itachi,majd finoman beleharapott fülcimpámba.
-Miért?Miért csinálod ezt?-Kérdeztem kicsit rekedtes hangon,könnyekkel élénkzöld szemeim csücskében.Itachi az egyik arcomra szökött,kristály színű  könnycseppet puha,selymes kezével letörölte,majd finoman "megragadva" államat,mélyen a szemebe nézett.Valamit keresett ott.....Valamit látni akart....Hogy megtalálta-e,vagy nem amit keresett,azt nem tudom.De hirtelen elhatározottságtól vezérelve újra elkezdett arcom felé közelíteni,majd mikor már ajkunk egy-két ponton összeért újra megállt.Várt.Várt,hogy elrántom-e a fejemet,hiszen gyengéd fogásának köszönhetően megtehettem volna.De nem tettem.....Nem tudtam.....Talán nem is azért,mert lefagytam....hanem mert....egyszerűen nem akartam......Eltűnt azaz ellenzés....az a kitartás.....az a támasz...eltűnt...megint...
-Azért teszem ezt,mert szeretlek.-Súgta lágyan ajkaim közé e pár szót,majd újra számon áttörve megcsókolt.De ez a csók...más volt....egyszerűen....érzéki.....lágy......és ellenállhatatlan....Nem tudom megmondani pontosan,hogy mi volt az az érzés ami akkor hatalmába kerített.....de emiatt az érzés miatt.....viszonoztam....viszonoztam Itachi csókját.....Láttam a szemében,hogy ez a tettem meglepetésként érte....De hamar meg is bántam.....Itachi hirtelen hátrálni kezdett velem,majd megpróbált az ágy felé tolni.A helyzet súlyosságát bemérve,elkezdtem kivergődni Itachi szorításából,de ő neki ez egyáltalán nem tetszett,így menekülési próbálkozásomat meggátolva,beleharapott egyik mellbimbómba.Testem reakcióképpen kis ívben megfeszült,ezzel is megkönnyítve a démon dolgát.Pár másodperc múlva már az ágyon találtam magamat,ugyanolyan testhelyzetben,mint ahogyan előbb a fehér,mész falnál álltam.Az Uchiha újra elkezdte nyakamat szívogatni,majd lefelé haladva melleimmel kezdett el újra játszadozni.Tekintetem kezdett egyre jobban elhomályosodni és ezt Itachi is észrevette.-Na mi az?Most már élvezed?-Kérdezte gúnyos mosollyal az arcán,miközben szabad kezével elkezdett hasfalamon lefelé cikázni.-Neh....Ita-Itachi...agh!-Nyögtem fel önkénytelenül,mikor az Uchiha mutató ujjával elkezdte nőiességemet simogatni,a fekete,csipkés selyemanyagon át.-Neh....Neh!Ah!
-Élvezed igaz?
-Nhe-Nhem!
-Ugyan már.-Nyomott egy csókot Itachi hasfalamra,amitől enyhén kirázott a hideg.-Legalább magadnak ne hazudj.
-Nhem....Nhem hazudok!Bhe-belegondoltál te abba,hogy én most mit érzek?!-Ordítottam Itachi arcába sírva.-Ha egyszer végre átérezné,ho.....
-Te csak ne is beszélj nekem az érzelmekről!-Szorította össze még jobban kezeimet Itachi és száját dühében elhúzva oldalra nézett,majd tekintete fennakadt az egyik éjjeliszekrényen lévő képen,melyen én és Madara szerepeltünk.-I-Itachi?-Néztem fel rá könnyes szemekkel.-E-Ez fáj....ne szoríts ennyire....Khé-kérlek.
Fáj?-Nézett rám sandán.-Te belegondoltál,hogy nekem mennyire fájt?Mennyire fájt az,hogy a legelején még adtál nekem egy kis reményt,majd miután eleget játszadoztál velem,csak úgy eldobtál?-Kérdezte visszafojtott hangon,majd engedett szorításán.-Próbáltalak elfelejteni,nem egyszer.....De nem sikerült.Mindig a közelembe voltál.Próbáltam magam mindig visszafogni.....Hiszen kívántalak.Kívántalak mindennél jobban!Sajnálom....Kiara...De már tényleg...tényleg nem tudom magam visszafogni.-Nyomta ágyékát az enyémhez,majd egy fullasztó csókot nyomva számra,elnyomta nyögésemet......Megfog....Megfog erőszakolni.....A barátom....A szerelmem.....A csapattársam.....
Itachi csak egyre jobban fojtogatott csókjaival.Mi lesz ezek után?Egy roncs....egy idegroncs leszek....
A copfos hirtelen elkezdte kigombolni, nadrágját, majd miután nagy nehezen leszenvedte azt magáról, újra visszafeküdt rám, de már csak egy vékony szövet anyag választott el engem az igazi vereségtől...
Egy örökkévalóságnak tűnt....Nem egyszer próbáltam kiszabadulni....Elmenekülni.....De nem sikerült.........Itachi megannyi próbálkozásomat visszaverte....Egy holokausztot vitt véghez a lelkemben.....Meghaltam....Egyszerűen....Meghaltam....
Ekkor....Ekkor jött egy esély...Egy esély...Az újraélesztésre....Hallottam a remény hangját....Az ajtó mögül....Engem...Engem....Engem szólítgatott.....
-Kiara!Kiara nyisd ki!Én vagyok az Deidara!-Dübörgött az ajtón szőke hercegem.Itachi riadtan az ajtóra szegezte tekintetén,majd számat gyorsan befogva figyelt.....Tudta....Tudta,hogy elbukott....Dei befog nyitni....Megfogok menekülni.....A segítségemre fog sietni tudom.Érzem!Nem fog cserbenhagyni!Dei....nem fog.....cserbenhagyni.....